Mikor felébredtem csak résnyire nyitottam pilláim, egy sötét helyen voltam. Egy szobában ahol egy ágyon feküdtem. A tegnapi törölköző volt rajtam. Megkötözve hevertem a kicsit sem kényelmes bútoron, nem bírtam megmozdulni. Egy hang sem jött ki a számon, pedig segítségért kiabáltam. A plafonról egy papírszív lógott, ami vérzett. Az ágyra csöppentek a vércseppek. Ez az egész olyan ismerős volt. Majd hirtelen beugrott, ez volt a filmben, egy lányt elrabolnak, majd megkínoznak, és a szívét darabokra szaggatják, akárcsak egy papírszívet. Nagyon megijedtem, szabadulni akartam, de izgalomtól túlfűtött testem továbbra sem moccant. A kötelek szorítottak. Egy kis fény jelent meg előttem, egy ajtó nyílt ki. Valaki belépett rajta, homályos körvonalait láttam csupán, és közeledett hozzám. Az arcát nem tudtam azonosítani rendesen, egy magasabb férfi volt. Sikítoztam, de nem hallatszott. A szám le volt ragasztva. Hirtelen a szemeimben könnyek jelentek meg. Féltem, nem tudtam mi fog történni. Az alak egy kést emelt testem felé, majd így szólt:
-Azt hiszed nem ismerlek?- hajolt arcomba ijesztően. Lassan lehúzta a törölközőmet. Csak a fejemet ráztam zavarodottan.
-Pedig nagyon is jól ismerlek- egy újabb fény jelent meg valahonnan, majd megláttam arcát... Taehyung volt az. Hangosan nevetett, majd a kést végig húzta az immáron csupasz hasamon. Összeszorítottam szemeim, sírtam, zokogtam a fájdalomtól és a félelemtől. Mikor újra kinyitottam a szemem, a szobámban voltam egyedül, rápillantottam a hasamra, de a vágás nyoma meg sem látszott. Álmodtam! Ezt az egészet csak álmodtam!- könnyekben törtem ki, mert nem tudtam, hogy mi volt ez és hogy miért. Az egész olyan valódinak tűnt. Lassan visszafeküdtem, szipogva csuktam le szemhéjaimat, majd félve aludtam vissza.
-SuMin! SuMin!- halottam anya hangját. Nem mertem kinyitni a szemem.
-Kicsim elfogsz késni! Kelj fel!- éreztem meg kezét oldalamon. Lassan felültem, majd még lassabban kinyitottam a szememet. Anyu arcát láttam a reggeli napsugárban megvilágítva, aki egy enyhe mosolyt küldött felém, majd kiment a szobámból. Elkészülve ballagtam le a konyhába, mivel időm már nem volt rá így csomagoltam magamnak reggelit, és elindultam a suliba. Gyorsabban próbáltam sétálni. Egy kicsit megijesztett a környék bár reggel volt, az álom meg mindig tisztán égett a fejemben. Egy kéz fogta meg a vállamat, mire akkorát ugrottam előre, hogy a táskámat is elejtettem. Természetesen Taehyung volt az. Félve néztem rá, ahogy elém guggolt és segített felszedni a cuccaimat.
-Jó reggelt!- mosolygott kedvesen, a reggeli nap gyönyörűen világította be arcát.
-Ohm neked is! És koszi!- kaptam el a táskámat hirtelen tőle, majd gyorsan elindultam.
-Mi a baj? Egy kicsit meglepettnek tűnsz.- tűnődött az előbbi viselkedésemen.
-Talán nem kéne csak úgy rám ijesztened!- vágtam rá.
-Bocsii! Naa miért vagy ilyen harapós kedvedben?- kérdezte figyelmesen.
-Ne haragudj... Csak tudod az almomban...- próbáltam mesélni, de ahogy ránéztem arcizmai megmerevedtek, és eszembe jutott minden. Elszörnyedve néztem magam elé.
-Mi történt?? Mi a baj?- valószínűleg meglátta az előbújó könnyeimet.
-Az álmomban elraboltál, egy sötét szobában voltam megkötözve, és nem bírtam segítséget kérni. Olyan félelmetes volt.-fakadtam ki- És az egész olyan volt mint a horror filmben tegnap! Ijesztő voltál, felvágtad a csupasz hasam és nem tudtam semmit tenni.-borultam Tae vállára.
-Héé... Ez csak egy álom! Tudd hogy én soha nem tennék ilyet.- simogatta meg egy kicsit a hátamat, aztán finoman eltolt magától.
-Talán mégsem kellett volna horrort nézni...- mosolygott egyetértően, és a pulcsija ujjával letörölte a könnyeimet.
-Talán... Megkérdezhettétek volna, hogy mit nézzünk.- húztam én is mosolyra a számat, de ez a mosoly nem volt igazi. Az álom olyan valós volt, és olyan félelmetes. Viszont legbelül tudtam, hogy az igazi Tae tényleg nem tenne ilyet.
Lassan megérkeztünk a suliba, ahol az udvaron egyből kiszúrtam a bámészkodó barátnőmet. Odamentünk hozzá, mire ő egyből letámadott:
- Miért nem vetted fel a telódat? -kérdezte az ő telefonjára mutogatva.
-Jajj! Ne haragudj! Tegnap nagyon hamar elaludtam és a telefonom is le volt némítva, valószínűleg nem ébredtem fel rá.-mondtam komolyan, de a hangomon hallatszódott a szomorúság.
-Mi történt?- pásztázta aggodó szemeivel EunBi az arcomat.- Tae mi történt?- kérdezte a mellettem állótól.
-Velem álmodott- mondta kuncogva, mire én oldalba löktem. -Izéé... a tegnapi filmről, amiben én voltam a gonosz gyilkos.- mondta szomorúan.
-És ennyire megrémített??- kérdezte a lány.
-Nem tudtam semmit tenni, majd felvágta a hasamat!- mutogattam a "gyilkosra".
-De az csak egy alom volt!- mentegetőzött Tae.- álmodhatnál szépeket is velem.- kacsintgatott, mire EunBi -vel egyszerre nevettünk fel.
- Ilyen lehetetlen lenne?- kérdezte elgondolkodva.
-Inkább ne gondolkozz ezen.- szóltam rá.- Menjünk be! Mindjárt becsöngetnek-mutattam a suli faliórájára.
Gyorsan besiettünk az első órára, ami természetesen matek volt.
Reggeli szünetben EunBi-vel leültünk egy asztalhoz az ebédlőben, majd gyorsan rákérdeztem a fiúk jelenléte nélkül, a tegnap történtekre.
-Háát... Az úgy volt, hogy elmondta, hogy már egy ideje tetszem neki, és az, hogy most jöttél te Tae-val és velem az oldaladon, megkönnyítette a dolgát. A buszmegállónál állva én is elmondtam, hogy mit érzek iránta, mire megcsókolt. Annyira boldog voltam! Aztán ma reggel is beszéltünk, és megkérdezte, hogy járunk-e? Mire én azt feleltem, ha elmegyünk egy igazi randira akkor igen. Ő meg: ez nem akadály. Így ma este elmegyünk egy étterembe.- ujjongott EunBi.
-Úristen!! Tényleg??- aztán elgondolkodtam. - Pont ma este?- kérdeztem finoman.
-Igen, miért?- nézett rám érdeklődve.
-Háát..tudod... Anya tegnap közölte velem, hogy el kell menjek velük egy flancos buliba, ahova semmi kedvem sincs menni, de azt mondta, hogy elvihetem a barátaimat is.-magyaráztam el a dolgot.
-Ohh, ha tegnap szóltál volna... Akkor tuti elmehettünk volna Jungkook-kal.- szomorodott el.- De így viheted Tae-t!- derült fel hirtelen pont mikor az említett, meghozta Rómeót.
- Hova vihetsz engem?- kérdezte mosolyogva a fiú, miközben helyet foglaltak az asztalnál.
-... Egy elit szülinapi bulira... - a fiú szeme felcsillant- Dee... Még gondolkozom rajta...- motyogtam magam előtt.
- Naa! Ne már!! Talán így elfelejthetnéd az álmodat!- utalt arra a borzalomra.
- Milyen álom?- kapta fel hirtelen a fejét Jungkook.
-Majd elmesélem.- vágta rá Tae.
-Jut eszembe!- nézett rám EunBi.-Van mar ruhád?-kérdezte csillogó szemekkel, én azt hittem valami fontosabb lesz.
-Nincs, még nincs.-gondolkodtam el.
-Akkor menjünk el suli után ruhát venni neked, mert nekem is kéne még valami...- tűnődött el.
-Őő.. Okés.- egyeztem bele.
-Akkor mehetek veled?- kérdezte Tae.
-Ha jó leszel... - rántottam meg a vállam.
-Oké! Az leszek!- mosolygott vidáman.
-Akkor ma, suli után elviszlek egy jó helyre! - mondta izgatottan EunBi.
-Én is mehetek?- tette fel kezet Tae, mintha épp az iskola padban lenne.
-Felőlem..., de úgy is unni fogod.- vágtam rá.
Órák után EunBi, Tae és én elmentünk abba az üzletbe, amit EunBi ajánlott, és a sok ruha közül a lány gyorsan kikapott vagy harmat, (mintha mar századjára járna itt) kezembe adta azokat, és belökött az egyik öltözőfülkébe. Az első két ruha borzalmasan állt, de a harmadik nagyon megtetszett magamon.
-Nagyon jól néz ki! Ezt kell megvenned!- tapsolgatott barátnőm Tae mellett aki egy szót sem szólt, csak alaposan végigmért.
-Ugye meg átöltözöl?- utaltam az elegáns kinézetre...
-Jaa... Igen mindjárt jövök.- mondta csöndben, majd hazaszaladt.
Otthon anyuék mar felöltözve vártak rám. Gyorsan felvettem a ruhát, majd elgondolkodtam, hogy milyen cipőt is vegyek fel hozzá...
-Kicsim! Vedd fel ezt!- nyújtott elém anya egy pár fehér magassarkút.
-Oh ... Oké.- egy kicsit morcosan néztem a cipőre, mert még mindig fájt a lábam, de csak ez illett a ruhához, úgyhogy felvettem. Kissé lassacskán ugyan de elindultunk a bejárat felé. Apu egy kicsit közel hajolt hozzám:
- Nagyon csinos vagy!- mondta büszkén mosolyogva. Csak megvontam a vállam, majd kimentünk az autóhoz. Taehyung a kerítésnek támaszkodva állt, öltönyben. Hűha! Azt nem gondoltam volna, hogy így kifog öltözni... De azért meg kell hogy mondjam, jól állt neki. Üdvözölte szüleimet, majd beszálltunk az autóba és elindultunk a helyszínre.
A hátsó ülésen ültem Tae mellett, aki egy pillanatra közelebb hajolt hozzám:
- Egyébként nagyon jól áll!- súgta a fülembe, majd kacsintott egyet. Ez a fura érzés hirtelen, kicsit kirázott.
-K...köszi.- suttogtam elpirulva, majd tovább figyeltem az elhaladó házakat, az immár sötét utcában. Valamiért egyre csak az álomra tudtam gondolni... Arra , hogy mi van ha ez megtörténik? Mi van ha épp ma?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése