3.rész

Màsnap, arra ébredtem, hogy hihetetlenül fájnak a végtagjaim, különösen a bokám. Felnyitottam pilláim és remek kilátásom volt az ágy alatti porcicákra. A földön feküdtem és nem is akartam felkelni. De aztán anyu feljött szólni, hogy lassan kelni kéne, így nagy nehezen feltápászkodtam. A tükörben egy kialvatlan arccal néztem szembe, ami nagyon nem tetszett, így feltettem egy kis sminket, hogy valahogy ki is nézzek. A hajamat copfba kötöttem, átöltöztem és lebicegtem a lépcsőn. Gyorsan pakoltam magamnak kaját, majd elindultam. Kint a napgyönyörűen ragyogta be arcomat, és arra késztetett, hogy levegyem a dzsekimet. Ismét bedugtam a fülesemet, majd elindultam. A suliba menet megláttam egy kis fagyizót, ami épp akkor nyitott. Úgy gondoltam ilyen jó időben nem árthat, és talán jobb kedvre derít majd. Vettem egy vaníliás fagyit, az a kedvencem. Miközben eszegettem, észre vettem, hogy valaki lassan mögöttem követ. Így sietősebbre próbáltam venni a tempót, de hirtelen megbotlottam, és csak annyit vettem észre , hogy egy arc bámul rám fölülről. Taehyung volt az, kedvesen mosolygott, a karomat fogta, hogy ne essek el. Aztán, hirtelen elkezdett nevetni. Magamra néztem, és megláttam a félig megevett fagyimat a nadrágomon. Hát ez hihetetlen kínos, most mehetek haza átöltözni. Az biztos, hogy elkések a suliból. Felnéztem, Tae még mindig hangosan nevetett, aztán megkérdeztem tőle:
-Te követtél engem?- néztem rá.
-Hát, kicsit elaludtam, aztán megláttalak, és láttam ,hogy elvagy foglalva magaddal, így jöttem mögötted.- kuncogott tovább.
-Nagyon vicces.- erőltettem magamra egy gúnyos mosolyt, majd elindultam haza felé.
-Várj! Elkísérlek, lehet hogy még jobban összetöröd magad.- nevetett még mindig.
-Nem szükséges.-vágtam rá. Aztán, megdupláztam lépéseim. A fiú viszont jött mögöttem.

5 perc sem telt bele és hazaértünk. Anyuék már elmentek, ugyanis nem volt otthon a kocsi. Beballagtam a házba, ledobtam a táskámat, majd felsiettem a lépcsőn. Levettem gyorsan a nadrágomat, mire észbe kaptam, hogy nyitva maradt az ajtó. Gyorsan becsuktam majd felvettem egy másik nadrágot. Lefele menet megkérdeztem a nappaliban álldogáló fiútól:
-Ugye nem leskelődtél?
-Tényleg ezt feltételezed rólam?- kuncogott- Egyébként erről jut eszembe, nem tudtad , hogy nem illik a másikat bámulni miközben nincs felöltözve?- nevetett hangosabban.
-Az nem az volt, mellesleg akkor miért nem húztad be a függönyt?- durcáskodtam.
-Azt gondoltam, hogy nem fogod legeltetni a szemed...- nevetett tovább a fiú, mire én csak kisiettem az ajtón, jelezvén, hogy indulni kéne. Bezártam, miután kijött ő is, aztán elindultunk.

Egész úton néma csendben haladtunk egymás mellett, majd megérkeztünk. A suli udvara teljesen üres volt ránéztem a nagy órára ami az épület egyik falán ékeskedett. Úristen már fél kilenc múlt. Ezért mit fogunk kapni... Mindezt a hülye fagyinak és a sérült bokámnak köszönhetem. Ennél szerencsétlenebb reggelem még nem volt. Besiettünk a suliba, majd Taehyung mondta, hogy most épp nyelvtan óránk van, úgyhogy követtem őt a teremig. Csendben bekopogtunk, majd benyitottam.
-Elnézést a késésért, haza kellett mennem valamiért, és Taehyung elkísért.- magyarázkodtam. A többiek mosolyogva néztek ránk, mire elpirultam.
-Kérem az ellenőrzőtöket!- szólt a tanár. Odaadtuk neki, aztán mindketten a helyünkre siettünk. EunBi egy fura mosollyal kérdezte:
-Mi történt?- a hangja alighanem egy kicsit perverzül csengett.
-Semmi, semmi, majd elmesélem. - válaszoltam vörös fejjel, mert mindenki engem nézett. Óra végén EunBi kihúzott a teremből.
-Na miért késtetek egyszerre?- kérdezte érdeklődve.
-Suliba jövet vettem egy fagyit, elbotlottam, Taehyung ott volt, és megtartott, de a fagyi ráesett a nadrágomra.- itt már a lány hangosan nevetgélt.- Haza mentem átcserélni Taehyung meg elkísért, és a mostani tempómmal, lassabban tudtunk haladni.
-Ez kínos- röhögött rajtam még mindig.
-Tudom.- most én is megmosolyogtam ezt az egészet. Annyira nevetséges.
-Egyébként azon gondolkodtam...- hagyta végre abba a nevetést- hogy elmehetnénk moziba.- mosolygott.
-Az nagyon jó lenne, nagyon régen voltam moziba, és akkor is a szüleimmel, nagyon kínos volt.- húztam a szám, de ennek tényleg nagyon örültem, boldog vagyok, hogy EunBi ilyen kedves velem.
-Milyen mozi?- kérdezte hirtelen Taehyung, aki mellet Jungkook álldogált nagy szemekkel.
-Öhm, EunBi-vel azt terveztük, hogy elmegyünk moziba.- feleltem.
-Baj lenne ha mi is veletek mennénk?- kérdezte Jungkook. A barátnőmre  pillantottam aki elpirulva cipő orrát nézegette.
-Nem, nem lenne baj.- mosolyogtam szélesen, hiszen épp most szervezek randit a fülig szerelmes EunBi-nek.
-Rendben, akkor ma suli után?- kérdezte Tae.
-Okés!- mosolyogtam, majd a fiúk elmentek. EunBi-re néztem.
-Te jóég! Tudod mit jelent ez?- örvendeztem.
-Randira megyek Jungkook-kal.- ujjondozott.
-Igeeen, és ezt nekem köszönheted.- mutogattam magamra.
-Istennő vagy SuMin! De várj ez azt jelenti, hogy te és Tae...- gondolkodott el, de én közbeszóltam.
-Nem. Mi barátok vagyunk nem több. Ma ti lesztek a középpontban.- mosolyogtam a boldog lányra.
-Jajj, köszönöm! De biztos olyan leszek mint szoktam... megnémulok, és hülyének fog tartani.- szomorodott el hirtelen.
-Ne aggódj! Nem lesz semmi gond. Csak válaszolj, ha kérdez.- kuncogtam.
-Könnyen beszélsz. Viszont, így nem mehetünk moziba.- mutatott a ruhánkra.
-Most miért nem? Én biztos nem öltözök át!- mondtam nemes egyszerűséggel.
-De hát SuMin! Egy lány ne legyen ilyen nemtörődöm. Csinosan felkel öltözni.-mondta miközben elindultunk a következő terembe.
-Felőlem te azt csinálsz amit akarsz, de én nem öltözök ki egy moziba. Nem bálba megyünk.- sóhajtottam karba tett kézzel.
-Ajhs, jó de akkor kísérj haza, én átöltözöm.-jelentette ki.
-Rendben.- egyeztem bele.

Órák után megmondtam Taehyungnak, hogy menjünk később mert még felkell ugornunk EunBi-ékhez. Azt beszéltük meg, hogy 4-kor találkozunk a mozinál, ami az egyik általam nem ismert plázában van, szóval majd EunBi navigál. Felültünk egy buszra, ami EunBi utcájában tett le minket. Az itten környék sokkal barátságosabb és szebb mint a miénk. Szívesebben laknék itt. Barátnőm megállt egy szép kertes ház előtt, majd elindult befelé. Követtem, majd megakadt a szemem egy szobron ami a kertben állt. Egy német juhász kutyát ábrázolt, a neve a lábánál volt bele vésve: Byeol.*
-EunBi... Ő a ti kutyátok?- mutattam a szoborra.
-Igen, ő volt Byeollie. 14 éves koromban halt meg. Annyira kedves volt a számunkra, így szobrot csináltattunk az emlékére.- mosolyodott el, de szemében láttam a bánatot és a keserűséget, amiken átmehetett.
-Na, gyere be ne álldogálj kint!- mosolygott kedvesen. Vissza mosolyogtam, majd utána mentem. A ház belülről is nagy szép, rendezett. és tiszta. Körülbelül akkora lehet mint a miénk.
-Anyuék nincsenek még itthon.- mondta.
-Okés. Erről jut szembe, fel kell hívnom anyát, hogy ma később érek haza.- kaptam elő a mobilom. Anyu elengedett, és elregélte, hogy vigyázzak magamra...
-Gyere fel! Segíts ruhát választani.- hívott a szobájába. A szoba tele volt mindenféle poszterrel, meg képpel, tele volt polcokkal, és szekrénnyel. Meg kell hogy mondjam nagyon jól nézett ki.
-Na melyik legyen?- mutatott fel két ruhát. Az egyik egy fekete rövidnadrágos spagetti pántú ruha volt, a másik meg egy színes virágos, térdig érő.
-A virágos.- mutattam a darabra, EunBi ágyán ülve.
-Okés, szerintem is.- mosolygott, majd gyorsan átöltözött. Lementünk a konyhába, mert azt mondta, hogy gyorsan csinál egy kis ráment, mielőtt elindulunk. Leültem a bárszékre, majd néztem mit ténykedik. A leves gyorsan elkészült, de nagyon forró volt így nem kezdtünk egyből hozzá.
-Hűha ez nagyon csípős!- simogattam meg a torkomat, ami olyan lehetett mint egy kémény, égett.
-Tudom, azt gondoltam csípősen szereted.- nevetett.
-Úgy szeretem, de wow ez nagyon durva.- köhécseltem, mire EunBi csak röhögött. Útra készen EunBi felhívta Taehyungot, hogy most indulunk. Ki léptünk, de láttuk, hogy a napot felhők takargatják, így gyorsan visszamentünk egy ernyőért, majd felszálltunk egy buszra, ami épp akkor kanyarodott be az utcába.


*byeol azt jelenti csillag.

2. rész 2/2

A nap hátralevő tanórái hamar elteltek, aztán jött a rémálom, a testnevelés. EunBi-vel csatlakoztunk a többi lányhoz az öltözőben. Én a rövidebbik egyen nadrágot választottam tavasz révén. Lófarokba kötöttem hajamat, majd EunBi kikísért az udvarra. A fiúk az udvar túlsó oldalán tesiztek. A tesitanárunk egy fiatal nő volt, nagyon jó testtel. Bemelegítettünk, majd közölte, hogy lehet választani: röplabda, vagy kosár. Én  kosarat választottam, és a lány is beleegyezett. Szóval lementünk a betonos kosárpályára. Két csapatba álltunk majd el is kezdtük a játékot. Amikor nálam volt a labda, gyorsan lepasszoltam  csapattársamnak aki be is dobta. Így egy- null lett az állás. Egy foci labda gurult be a pályánkra, felnéztem, Tae integetett a műfüvesről, hogy passzoljam neki. Visszadobtam gyorsan a labdát, majd hirtelen léptem egyet hátra és a "talaj" csak úgy kigurult alólam. A kosárlabdára léptem. Óriásit estem, és nagyon fájt a bokám. Mindenki rám vetette pillantását, majd EunBi megpróbált felsegíteni.
-Jól vagy?- kérdezte aggódva.
-Nem igazán, nagyon fáj a jobb bokám.- feleltem sóhajtozva. Majd Taehyung közeledő alakját pillantottam meg. Futott.
-Hé SuMin minden oké?-kiabált, mire én csak megráztam a fejem.
-Majd én elkísérem az orvosiba.- vette le karjaim EunBi válláról, majd tette át őket sajátjára. Nem nagyon mertem rátámaszkodni, elég vékonynak tűnik.
-Mi történt?- kérdezte
-Véletlenül ráléptem a kosárlabdára.- nevettem saját kínomon.
-Ügyes vagy!-nevetett ő is- Sikerült az első napodon összetörnöd magad.-
-Hát ez igazán rám vall.-mosolyodtam el. Taehyung-ra támaszkodva elértünk az orvosiig, majd bekísért.
-Én megvárlak kint.- mosolygott biztatóan.
-Köszönöm!- Bólintottam, majd kiment.
-Dr. Byun vagyok! Kérlek ülj le oda- mutatott a suliorvos egy székre.
-Mi történt?-kérdezte mosolyogva.
-Ráléptem egy kosárlabdára, és most nagyon fáj a bokám- motyogtam a jobb lábamra mutatva.
-Hadd nézzem!- vette kezébe bokámat, majd nyomkodni kezdte. Felszisszentem, mert tényleg nagyon fájt.
-Hát ez bizony kificamodott, teszek rá egy kötést, és írok felmentést tesi alól is.Ha haza értél nem ártana rá vizes borogatás.- Betekergette a lábamat, majd átadta az igazolást. Legalább két hétig nem kell majd tesiznem, ennek örülök.
-Köszönöm!- húztam fájdalmas mosolyra a szám.
-Szívesen, és remélem nem látjuk majd gyakran egymást.- viccelődött. Kibicegtem az ajtón. Taehyung tényleg kint várt, a falnak támaszkodva guggolt, majd felegyenesedett, és közelebb lépett, hogy segítsen. Rátámaszkodtam, mint az előbb.
-A tesitanár mondta, hogy menjünk haza, úgyis ez az utolsó óránk. Bólintottam, de eszembe jutott az EunBi-vel megbeszélt találkozó.
-Taehyung...
-Igen?- kapta fel hirtelen a fejét.
-Nem maradhatnánk még is az órára? EunBi- vel megbeszéltem, hogy ma elmegyek vele valahova.
-Felőlem maradhatunk, de gondolom, ő is megérti, hogy így nem nagyon tudsz mászkálni.- nézett a bokámra.
-Akkor, majd megbeszélem vele, csak nem szeretnék, úgy elmenni, hogy ne köszöntem volna el tőle.- mondtam. Aztán az udvar melletti lelátóhoz sétáltunk, és leültünk. EunBi a pályáról integetett majd oda futott hozzánk.
-Na mi újság?-kérdezte a bekötözött bokámra pillantva.
-Kificamodott- feleltem.
-Oh, az gáz. Figyelj akkor, átrakhatjuk a találkozót máskorra...-mondta halkan.
-Igazából arra gondoltam, hogy átjöhetnél, hozzám, nekem úgy is pihentetnem kell a lábam- mosolyogtam.
-Jééjj, Tényleg?-
-Aham- Aztán Taehyungra néztem.-Tae, ha van kedved te is jöhetsz.- mosolyogtam tovább.
-Okké- mondták egyszerre. Mire felnevettem.

EunBi kicsöngőkor elment átöltözni, mi pedig a bejáratnál vártunk rá. Én majd otthon átöltözöm, most nincs kedvem hozzá. Amikor megérkezett elindultunk, hazafelé. Az út, miattam, most olyan 20 perc volt, de sokat beszélgettünk, így elütöttük az időt. Hazaérve még mindig Tae-n támaszkodtam, EunBi pedig a táskámat hozta.
-Köszönöm, hogy segítettetek!- hálálkodtam, miközben ők a kanapéra helyezték magukat.
-Igazán nincs mit- szólalt meg Taehyung, immáron hanyatt fekve a kanapéról.
-Hozok valami nasit.- sántikáltam volna ki a konyhába, de EunBi megelőzött.
-Majd segítek, mond mit hozzak?- kérdezte mosolyogva, miközben a szekrényekben nézelődött.
-Azt hiszem a hűtő melletti szekrényben találsz kekszet.-mondtam, közben elbicegtem a kanapéig.
-Megvan!- kiáltott fel, majd oda sietett hozzánk. Felbontottuk a zacskót, és mosolyogva néztem ahogy osztálytársaim falják az édességet. Egy kis idő elteltével EunBi-nek csörögni kezdett a mobilja.
-Halló?-kapta a füléhez a telefont.
-Öhm, háát az egyik osztálytársamnál. Miért? Ajhs Rendben fél óra és ott vagyok.- nyomta ki telefonját kissé idegesen, majd Tae-val értetlenül meredtünk rá.
-Ne haragudj Sumin! Apu hívott, hogy haza kell mennem, mert vendégek jönnek hozzánk.- nézett rám szomorúan.
-Jaa ,persze menj csak nyugodtan.-bólintottam. Taehyung kikísérte, majd integettem neki, és elment. Mikor visszaült, pontosabban visszafeküdt a kanapéra a fiú, kínos csend telepedett a szobára.
-Figyelj csak Sumin! Nem kell vizes borogatás a lábadra?- kérdezte, mire észbe kaptam:
-De, de el is felejtettem a doki is mondta.- néztem a bokámra.
-Okés, akkor bevizezem a fáslit.- majd lekötötte lábamról az anyagot és a konyhai csapnál benedvesítette azt. Leguggolt elém, és gondosan betekergette fájós végtagom, mire egy rövidke kis pillantást vetettem a fiúra. Arcán egy halvány mosoly díszelgett, miközben szemei a bokámon ragadtak. Hirtelen felnézett, erre én elkaptam fejemet, és az újonnan bekötözött lábamat pásztáztam. Majd megszólaltam:
-Köszönöm!- néztem újra arcára, mire ő csak bólintott, és visszaült mellém a kanapéra.
-Egyébként anyuék nemsokára itt lesznek, és szerintem nem lesz már idejük vacsorát készíteni, szóval remélem apukáddal szeretitek a gyors kaját.- utaltam anya tegnap esti meghívására.
-Nem gond.- nevetett Taehyung mire én is elmosolyodtam.

Igazam lett. Anyuék olyan tíz perc után be is állítottak:
-Szia kicsim! Sajnálom, hogy késtünk, de el kellett intéznünk valamit apáddal, és már nincs időnk főzni szóval hoztunk egy kis kínai kaját... Oh! Már itt is van a kis barátod?- kérdezte anya, mire apa is felkapta a fejét.
-Jó estét!- állt fel Taehyung, hogy üdvözölje szüleimet tisztelettudóan.
-Jó estét fiam!- rázott vele kezet apa, miközben szépen végigmérte a fiút, már- már én éreztem kínosan magam.
-Figyeljetek!- álltam fel óvatosan a kanapéról. Mire anyu aggódva pillantott bekötözött lábamra.
 -Ma a suliban...- kezdtem volna el mesélni, mire anyu félbeszakított:
-Jajj istenem már! Hogy sikerült?-kérdezte.
-Ezt próbáltam volna elmesélni, de közbe szóltál. -apu és Taehyung jót kuncogott ezen.-Na szóval, ma tesi óra közben, ráléptem a kosárlabdára és elestem. Kiment a bokám.- erre apa röhögésben tört ki. -Örülök, hogy ilyen jól szórakozol. Egyébként Taehyung azért van már itt mert hazakísért.- mondtam tovább.
-Oh, milyen hősies.- sóhajtott mosolyogva anyu.
-Ja, főleg mert itt lakik a szomszédban, amúgy is útba voltam neki.- néztem anyura.
-Egyébként Sumin, mi ez rajtad? Taehyung édesapja bármelyik percben itt lehet, és te ilyen öltözékben vagy? Azonnal öltözz át!- emelte fel hangját egy kicsit anya, mire én körbeforgattam szemeim, és felbicegtem a lépcsőn. Gyorsan lekaptam magamról a tesi ruhámat, majd átvettem egy hosszú ujjú pulóvert és egy farmert, bár utóbbi kissé elhúzódott a kötés miatt. A komódon lévő asztali tükörben megigazítgattam a hajam, majd elindultam lefelé. Mire leértem egy magas férfi beszélgetett anyával és apával. Taehyung pedig az asztalnál ült.
-Jó estét!- intettem a férfinak, majd közelebb fáradtam hozzá.
-Jó estét Sumin! A nevem Kim SeokJin, Taehyung édesapja. Örülök, hogy megismerhetlek.- mosolygott a kedves arcú férfi.
-Én is örülök!- mosolyogtam.
-Mr. Kim remélem nem baj, hogy gyors ételt hoztunk, de sajnos később értünk haza, így nem maradt időm főzni.- mosolygott anya.
-Persze, hogy nem, miattunk egyébként sem kellett volna fáradniuk.- ült le Taehyung apja az asztalhoz, apu mellé.
-Megnyugodtam.- sóhajtott fel anya, miközben elénk adta az ételt. Én Taehyung és apa mellett foglaltam helyet.- Jó étvágyat mindenkinek!- ült le végül anya is, majd mindannyian viszonoztuk kívánságát. Evésközben apu oda hajolt hozzám:
-Remélem nem történt semmi különös míg nem voltunk itthon...- súgta nekem, egy gúnyos mosollyal az arcán, mire én ránéztem, és halkan nevetni kezdtem.
-Nagyon szép lányuk van Mrs. Baek.- nézett rám Taehyung apja, mire a számban lévő falat, hirtelen megállt nyelőcsövemben.
-Igen, igen nagyon büszkék vagyunk rá.- felelte anya nevetve. Éreztem, hogy vörösödni kezd az arcom, de nem mertem senkire nézni, így lehajtott fejjel ültem a tányérom előtt. Anyu felállt és elkezdte összeszedni a maradékokat.
-Ha megengedi-állt fel Taehyung- segítek kivinni a tányérokat.- mire én rá néztem, azt hiszem még mindig vörös fejjel. Ő csak mosolygott, majd elvette előlem a maradékomat. Megszeppenve néztem apára aki boldogan beszélgetett Mr.Kim-mel. Észre se vette, hogy őt nézem, így újra lehajtottam piros fejem.
A számomra kínos vacsora után természetesen nekem kellett kikísérnem a vendégeket, fájós lábbal, mivel anyuék a konyhában ténykedtek.
-Jó éjszakát!-intettem a szomszédoknak.
-Nektek is, és köszönjük a vendéglátást!- búcsúzott Tae édesapja.
Anyuékra ügyet sem vetve, fel tipegtem a szobámba, majd gyorsan lefürödtem. A fáradságtól, és a mai nap után gyorsan elakartam aludni, de kint a telihold olyan erővel fénylett, hogy kénytelen voltam elhúzni a függönyöket. Az ablaknál állva egy alakot figyeltem meg a szomszéd ablakban. A függöny ugyan be volt húzva, de a benti fények miatt tisztán kirajzolódtak a fiú alakjai. Igen, Taehyung volt az ablakban, ült, majd hirtelen elhúzta a függönyt és meg pillantottam arcát, na meg félmeztelen testét. Egy pár pillanatig néztük egymást, majd magamhoz térve azonnal elhúztam a függönyt és lehuppantam az ágyra. Nem bírtam elaludni, túl sok minden kavargott a fejemben, közben a bokám is fájni kezdett. Remek, holnap, olyan leszek, mint egy zombi.

2. rész 2/1

Reggel az ébresztőórám keltett, majd nehezen felnyitottam szemeim, és elvakított a fény. Utáltam korán kelni, mert sosem aludtam valami jól. Kitipegtem a fürdőbe, rendbe hoztam a hajam, majd a fogam is megmostam. Felvettem az egyik kedvenc farmertérdnadrágom, és hozzá a fekete Mickey-s pulcsim. Lesiettem a lépcsőn, majd anyuba botlottam:
-Jó reggelt SuMin! Apád már bement dolgozni. Én csak később megyek, de valószínűleg mire hazaérsz egyikünk se lesz még otthon.- Pff. Gondoltam, na mindegy megszoktam, hogy egyedül vagyok itthon. Leültem a kanapéra, majd megkerestem a suli címét és, hogy körülbelül merre is kell menjek. Elcsomagoltam magamnak egy almát és egy szendvicset, majd a táskámmal a vállamon elindultam a suliba. Kiléptem az ajtón, a reggeli nap sugarai vándoroltak át a testemen, és egy kis hűvös tavaszi szellő csiklandozta meg arcom. Bedugtam a fülesemet, de csak az egyik fülembe, mert a környék nem tűnik olyan kiszámíthatónak, és bevallom őszintén, nem nagyon tervezem a sötétben járkálást. Anyuék így is a szívemre kötötték, hogy figyeljek közlekedés közben, és ne járkáljak ordító zenével a füleimben. Kiléptem a járdára, és nyugtáztam magamban, hogy nem fenyeget semmi furcsaság. Elindultam a suli felé, legalábbis azt hiszem, hogy abba az irányba. Pár méter megtettével meghallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja. Körbenéztem, de nem láttam senkit, viszont amikor ismét irányba helyeztem magam a szomszédfiú állt az orrom előtt:
-Jó reggelt! Egy kicsit elaludtam, de gondoltam elkísérlek, ha nem baj.- húzta ismét olyan elbűvölő mosolyra a száját, mint tegnap délután.
-Neked is! Hát végül is abban se vagyok biztos, hogy jó irányba megyek, szóval azt megköszönném, ha elkísérnél.-
A fiú megindult az ellentétes irányba, majd megszólalt:
-Igazából arra is mehetnénk, de akkor tennénk egy kerülőt viszont így tíz perc és ott vagyunk.-állt meg egy pillanatra, majd mikor beértem elindultunk. Az út valóban nem volt sok a suliig és az idő is hamar eltelt. Útközben Taehyung elmesélte, hogy van egy nagyon jó barátja az iskolában és, hogy majd bemutat neki engem. Végül is nem gond hiszen alig ismerek itt valakit.
A sulit meglátva tátva maradt a szám. Egyáltalán nem olyan volt mint amilyennek képzeltem, még csak a környékhez sem illett igazán. Szép, fejlett és tiszta volt. A diákok csoportosulva sétáltak befelé egy nagy udvaron keresztül. Mi is ezt tettük. Igazából Taehyung vezetett, mert fogalmam sem volt merre mi van. Gyorsan elő kaptam a beiratkozási papírjaimat, amivel majd fel kell menjek az igazgatóságra. Megkértem a fiút, hogy igazítson útba és mondtam , hogyha végeztem majd utána megyek. Fel kellett mennem két emeletet az irodáig, aztán a folyosó végén rá is leltem az igazgatóira.
Bekopogtam, de ez a kopogás aligha volt hallható ugyanis nem jött ki hang az ajtó mögül. Újra bekopogtam, valamivel bátrabban mint az előbb.
-Tessék csak!- hallatszott bentről egy idősebb női hang.
-Jó napot! A nevem Baek SuMin! A papírokat hoztam az átiratkozással kapcsolatban.- hadartam a hölgynek aki egyáltalán nem tűnt idősnek.
-Jó napot! A nevem Kim Seoyoun! Az iskola igazgatónője. Kérem, foglalj csak helyet- mutatott az íróasztala előtt lévő székre, mire leültem. A papírokat nézegette, majd a kezembe nyomott egy órarendet, valamint az iskola renddel kapcsolatos szabályait.
-Nos, úgy látom az első órád matematika. Siess, mindjárt becsengetnek! A matek terem az elsőn van. - szólalt meg a nő egy mosolyt varázsolva ránctalan arcára.
-Köszönöm, Viszlát!- léptem ki az ajtón kezemben a papírokkal. Az első órám matek. Utálom a matekot. A legunalmasabb tantárgy. Na mindegy, először is meg kéne találnom a termet. Lesiettem a lépcsőn, és épp becsöngettek. Nem késhetek az első napon! Végig szaladtam a folyosón és szemeimmel végig futottam az ajtókon lévő feliratokon. Hol a matematika? Hol van a matek terem? A folyosó végére érve egy újabb folyosóra bukkantam. Elindultam rajta majd valahol középtájt ráleltem a matematika feliratra. Lihegve kopogtattam be , majd nyitottam ajtót.
-Elnézést a késésért, az igazgatóiban voltam, még új vagyok.- jelentettem még mindig levegőért kapkodva a kedves arcú tanár úrnak.
- Rendben. Semmi gond. Kérlek írd fel a neved a táblára majd foglalj helyet egy üres padban.- szólt mély hangján a tanár. Felírtam a nevem, és elindultam az osztállyal szemben, mikor megláttam Taehyungot, és egy üres helyet előtte. Azonban ledobtam magam az ülésre, és elővettem a felszerelésem. Körbe néztem, az új társaságon, a jobbomon egy sötét hajú lány ült aki szélesen mosolygott rám. Visszamosolyogtam rá, majd hátrafordulva megkérdeztem Tae-től, hogy hol tartunk. Az óra lassan telt, mivel ezeket már vettük az előző sulimban, még unalmasabbnak tartottam a matekot. Így egész végig csak bambán néztem ki a fejemből.
-Szia! Kim EunBi vagyok, szólíts csak EunBi-nek.- térített ki gondolkozásomból a mellettem ülő lány.
-Szia! Örülök, hogy megismerhetlek!-köszöntem neki egy széles mosollyal az arcomon. Nagyon kedvesnek tűnik, aranyosan mosolyog.
-A következő óránk irodalom. Jössz velem?- kérdezte barátságosan.
-Öhm, rendben, persze.- de mielőtt elindultam volna hátranéztem a szomszédomra. Taehyung mosolyogva legyintett:
-Menj csak, majd találkozunk.- Én pedig bólintottam, majd elindultam, a nálam kicsivel alacsonyabb lány után. A tanterem nem volt messze a matektól, így gyorsan odaértünk, és elhelyezkedtem EunBi padja mellett.
-Figyelj, csak Sumin! Ma elmehetnénk valahova suli után, ha van kedved.- dobta fel az ötletét a lány.
-Rendben!- mosolyogtam a boldogságtól, hiszen valaki barátkozni szeretne velem, ami a költözés után már másodjára fordul elő. -Tudod, nekem eddig nem voltak barátaim, és itt is csak egy embert ismerek, őt is a szomszédból, de annyira örülök, hogy ilyen barátságos vagy velem, az előző sulimban senkit nem érdekeltem.- biggyesztettem le szám csücskeit.
-Oh, hát ezen változtathatunk!- felelte boldogan a lány. Majd becsöngettek. Taehyung is helyet foglalt mögöttem, és a szintén roppant unalmas óra elkezdődött. Reggeli szünet következett, így EunBi felajánlotta, hogy együnk vele, mármint Taehyung és én. Az ebédlő elég tágas volt, és nagyon világos a hatalmas ablakok miatt. Elővettem a szendvicsem, majd a többiekhez hasonlóan falatozni kezdtem. Egy fekete hajú fiút véltem felfedezni, ahogy a mi asztalunkhoz közelít. Megállt majd, levetette magát Taehyung mellé.
-Sziasztok lányok, Jungkook vagyok!- villantotta meg 1000 wattos mosolyát.
-Szia!- köszöntünk neki, majd Taehyung- ra néztem.
-Ő Jungkook, a legjobb barátom.Én hívtam, hogy velünk reggelizzen. Remélem nem baj.- mosolyogtak a fiúk.
-Nem, persze, hogy nem.- mosolyogtam rájuk, és észrevettem, hogy a mellettem ülő lány elpirulva nyammogott. Én azt gondoltam volna, hogy kettőnk közül én vagyok a szégyenlősebb, de hát akkor talán még sem így van. Egy mosollyal nyugtáztam a dolgot, majd Jungkook szólalt meg:
-Te új vagy itt, igaz?-kérdezte.
-Igen. A nevem Baek Sumin, a hétvégén költöztünk ide a szüleimmel.- válaszoltam.
-És mit az ad Isten, pont Taehyung szomszédságába kerültél.- nevetett a fiú., mire az említett oldalba lökte.
-Maradj már!- vetett szúrós tekinteteket  Jungkook felé.
-Öhm, ha nem bánjátok, Sumin és én elmegyünk a mosdóba, mindjárt visszajövünk.- ragadta meg karjaim a lány, mi meg értelmetlenül néztünk rá.
-Oké, menjetek nyugodtan!- mosolyogtak a fiúk. Engem pedig húzott maga után a lány, és kénytelem voltam utánarohanni. Benyitottunk az ebédlő melletti mosdóba.
 -Mi a baj?- kérdeztem a már már vörös arcú lánytól.
-Tudod.. Az  fiú, vagyis Jungkook 9.- től tetszett, de még sose köszönt vagy ilyesmi. És most meg hirtelen csak velünk reggelizik, és hát nem tudtam megszólalni, elakartam jönni, remélem megérted.- felelt a lány szinte már könnyes szemekkel.
-Persze ne aggódj! De úgy nem fog megismerni ha nem is szólsz hozzá.- mosolyodtam el.
-Tudoom, de nem merek megszólalni, egyszerűen nem megy.-
-Hát én azt hittem, hogy én vagyok a szégyenlősebb kettőnk közül.- nevettem el magam.
-Lehet, de ha tetszik valaki néma leszek.
-Na szerintem, menjünk, mert kitudja mit gondolnak most is rólunk.- nevetgéltem. Kimentünk a mosdóból, de meglepetésünkre a fiúk előttünk álltak.
-Elég sokáig voltatok bent, gondoltuk megnézzük, hogy minden rendben.-hadarta Tae.
-Persze, minden a legnagyobb rendben.- mosolyogtam az újdonsült barátnőmre és elindultunk az óráinkra.  Jungkook elköszönt, ugyanis neki más órái lesznek.