-Jól vagy?- kérdezte aggódva.
-Nem igazán, nagyon fáj a jobb bokám.- feleltem sóhajtozva. Majd Taehyung közeledő alakját pillantottam meg. Futott.
-Hé SuMin minden oké?-kiabált, mire én csak megráztam a fejem.
-Majd én elkísérem az orvosiba.- vette le karjaim EunBi válláról, majd tette át őket sajátjára. Nem nagyon mertem rátámaszkodni, elég vékonynak tűnik.
-Mi történt?- kérdezte
-Véletlenül ráléptem a kosárlabdára.- nevettem saját kínomon.
-Ügyes vagy!-nevetett ő is- Sikerült az első napodon összetörnöd magad.-
-Hát ez igazán rám vall.-mosolyodtam el. Taehyung-ra támaszkodva elértünk az orvosiig, majd bekísért.
-Én megvárlak kint.- mosolygott biztatóan.
-Köszönöm!- Bólintottam, majd kiment.
-Dr. Byun vagyok! Kérlek ülj le oda- mutatott a suliorvos egy székre.
-Mi történt?-kérdezte mosolyogva.
-Ráléptem egy kosárlabdára, és most nagyon fáj a bokám- motyogtam a jobb lábamra mutatva.
-Hadd nézzem!- vette kezébe bokámat, majd nyomkodni kezdte. Felszisszentem, mert tényleg nagyon fájt.
-Hát ez bizony kificamodott, teszek rá egy kötést, és írok felmentést tesi alól is.Ha haza értél nem ártana rá vizes borogatás.- Betekergette a lábamat, majd átadta az igazolást. Legalább két hétig nem kell majd tesiznem, ennek örülök.
-Köszönöm!- húztam fájdalmas mosolyra a szám.
-Szívesen, és remélem nem látjuk majd gyakran egymást.- viccelődött. Kibicegtem az ajtón. Taehyung tényleg kint várt, a falnak támaszkodva guggolt, majd felegyenesedett, és közelebb lépett, hogy segítsen. Rátámaszkodtam, mint az előbb.
-A tesitanár mondta, hogy menjünk haza, úgyis ez az utolsó óránk. Bólintottam, de eszembe jutott az EunBi-vel megbeszélt találkozó.
-Taehyung...
-Igen?- kapta fel hirtelen a fejét.
-Nem maradhatnánk még is az órára? EunBi- vel megbeszéltem, hogy ma elmegyek vele valahova.
-Felőlem maradhatunk, de gondolom, ő is megérti, hogy így nem nagyon tudsz mászkálni.- nézett a bokámra.
-Akkor, majd megbeszélem vele, csak nem szeretnék, úgy elmenni, hogy ne köszöntem volna el tőle.- mondtam. Aztán az udvar melletti lelátóhoz sétáltunk, és leültünk. EunBi a pályáról integetett majd oda futott hozzánk.
-Na mi újság?-kérdezte a bekötözött bokámra pillantva.
-Kificamodott- feleltem.
-Oh, az gáz. Figyelj akkor, átrakhatjuk a találkozót máskorra...-mondta halkan.
-Igazából arra gondoltam, hogy átjöhetnél, hozzám, nekem úgy is pihentetnem kell a lábam- mosolyogtam.
-Jééjj, Tényleg?-
-Aham- Aztán Taehyungra néztem.-Tae, ha van kedved te is jöhetsz.- mosolyogtam tovább.
-Okké- mondták egyszerre. Mire felnevettem.
EunBi kicsöngőkor elment átöltözni, mi pedig a bejáratnál vártunk rá. Én majd otthon átöltözöm, most nincs kedvem hozzá. Amikor megérkezett elindultunk, hazafelé. Az út, miattam, most olyan 20 perc volt, de sokat beszélgettünk, így elütöttük az időt. Hazaérve még mindig Tae-n támaszkodtam, EunBi pedig a táskámat hozta.
-Köszönöm, hogy segítettetek!- hálálkodtam, miközben ők a kanapéra helyezték magukat.
-Igazán nincs mit- szólalt meg Taehyung, immáron hanyatt fekve a kanapéról.
-Hozok valami nasit.- sántikáltam volna ki a konyhába, de EunBi megelőzött.
-Majd segítek, mond mit hozzak?- kérdezte mosolyogva, miközben a szekrényekben nézelődött.
-Azt hiszem a hűtő melletti szekrényben találsz kekszet.-mondtam, közben elbicegtem a kanapéig.
-Megvan!- kiáltott fel, majd oda sietett hozzánk. Felbontottuk a zacskót, és mosolyogva néztem ahogy osztálytársaim falják az édességet. Egy kis idő elteltével EunBi-nek csörögni kezdett a mobilja.
-Halló?-kapta a füléhez a telefont.
-Öhm, háát az egyik osztálytársamnál. Miért? Ajhs Rendben fél óra és ott vagyok.- nyomta ki telefonját kissé idegesen, majd Tae-val értetlenül meredtünk rá.
-Ne haragudj Sumin! Apu hívott, hogy haza kell mennem, mert vendégek jönnek hozzánk.- nézett rám szomorúan.
-Jaa ,persze menj csak nyugodtan.-bólintottam. Taehyung kikísérte, majd integettem neki, és elment. Mikor visszaült, pontosabban visszafeküdt a kanapéra a fiú, kínos csend telepedett a szobára.
-Figyelj csak Sumin! Nem kell vizes borogatás a lábadra?- kérdezte, mire észbe kaptam:
-De, de el is felejtettem a doki is mondta.- néztem a bokámra.
-Okés, akkor bevizezem a fáslit.- majd lekötötte lábamról az anyagot és a konyhai csapnál benedvesítette azt. Leguggolt elém, és gondosan betekergette fájós végtagom, mire egy rövidke kis pillantást vetettem a fiúra. Arcán egy halvány mosoly díszelgett, miközben szemei a bokámon ragadtak. Hirtelen felnézett, erre én elkaptam fejemet, és az újonnan bekötözött lábamat pásztáztam. Majd megszólaltam:
-Köszönöm!- néztem újra arcára, mire ő csak bólintott, és visszaült mellém a kanapéra.
-Egyébként anyuék nemsokára itt lesznek, és szerintem nem lesz már idejük vacsorát készíteni, szóval remélem apukáddal szeretitek a gyors kaját.- utaltam anya tegnap esti meghívására.
-Nem gond.- nevetett Taehyung mire én is elmosolyodtam.
Igazam lett. Anyuék olyan tíz perc után be is állítottak:
-Szia kicsim! Sajnálom, hogy késtünk, de el kellett intéznünk valamit apáddal, és már nincs időnk főzni szóval hoztunk egy kis kínai kaját... Oh! Már itt is van a kis barátod?- kérdezte anya, mire apa is felkapta a fejét.
-Jó estét!- állt fel Taehyung, hogy üdvözölje szüleimet tisztelettudóan.
-Jó estét fiam!- rázott vele kezet apa, miközben szépen végigmérte a fiút, már- már én éreztem kínosan magam.
-Figyeljetek!- álltam fel óvatosan a kanapéról. Mire anyu aggódva pillantott bekötözött lábamra.
-Ma a suliban...- kezdtem volna el mesélni, mire anyu félbeszakított:
-Jajj istenem már! Hogy sikerült?-kérdezte.
-Ezt próbáltam volna elmesélni, de közbe szóltál. -apu és Taehyung jót kuncogott ezen.-Na szóval, ma tesi óra közben, ráléptem a kosárlabdára és elestem. Kiment a bokám.- erre apa röhögésben tört ki. -Örülök, hogy ilyen jól szórakozol. Egyébként Taehyung azért van már itt mert hazakísért.- mondtam tovább.
-Oh, milyen hősies.- sóhajtott mosolyogva anyu.
-Ja, főleg mert itt lakik a szomszédban, amúgy is útba voltam neki.- néztem anyura.
-Egyébként Sumin, mi ez rajtad? Taehyung édesapja bármelyik percben itt lehet, és te ilyen öltözékben vagy? Azonnal öltözz át!- emelte fel hangját egy kicsit anya, mire én körbeforgattam szemeim, és felbicegtem a lépcsőn. Gyorsan lekaptam magamról a tesi ruhámat, majd átvettem egy hosszú ujjú pulóvert és egy farmert, bár utóbbi kissé elhúzódott a kötés miatt. A komódon lévő asztali tükörben megigazítgattam a hajam, majd elindultam lefelé. Mire leértem egy magas férfi beszélgetett anyával és apával. Taehyung pedig az asztalnál ült.
-Jó estét!- intettem a férfinak, majd közelebb fáradtam hozzá.
-Jó estét Sumin! A nevem Kim SeokJin, Taehyung édesapja. Örülök, hogy megismerhetlek.- mosolygott a kedves arcú férfi.
-Én is örülök!- mosolyogtam.
-Mr. Kim remélem nem baj, hogy gyors ételt hoztunk, de sajnos később értünk haza, így nem maradt időm főzni.- mosolygott anya.
-Persze, hogy nem, miattunk egyébként sem kellett volna fáradniuk.- ült le Taehyung apja az asztalhoz, apu mellé.
-Megnyugodtam.- sóhajtott fel anya, miközben elénk adta az ételt. Én Taehyung és apa mellett foglaltam helyet.- Jó étvágyat mindenkinek!- ült le végül anya is, majd mindannyian viszonoztuk kívánságát. Evésközben apu oda hajolt hozzám:
-Remélem nem történt semmi különös míg nem voltunk itthon...- súgta nekem, egy gúnyos mosollyal az arcán, mire én ránéztem, és halkan nevetni kezdtem.
-Nagyon szép lányuk van Mrs. Baek.- nézett rám Taehyung apja, mire a számban lévő falat, hirtelen megállt nyelőcsövemben.
-Igen, igen nagyon büszkék vagyunk rá.- felelte anya nevetve. Éreztem, hogy vörösödni kezd az arcom, de nem mertem senkire nézni, így lehajtott fejjel ültem a tányérom előtt. Anyu felállt és elkezdte összeszedni a maradékokat.
-Ha megengedi-állt fel Taehyung- segítek kivinni a tányérokat.- mire én rá néztem, azt hiszem még mindig vörös fejjel. Ő csak mosolygott, majd elvette előlem a maradékomat. Megszeppenve néztem apára aki boldogan beszélgetett Mr.Kim-mel. Észre se vette, hogy őt nézem, így újra lehajtottam piros fejem.
A számomra kínos vacsora után természetesen nekem kellett kikísérnem a vendégeket, fájós lábbal, mivel anyuék a konyhában ténykedtek.
-Jó éjszakát!-intettem a szomszédoknak.
-Nektek is, és köszönjük a vendéglátást!- búcsúzott Tae édesapja.
Anyuékra ügyet sem vetve, fel tipegtem a szobámba, majd gyorsan lefürödtem. A fáradságtól, és a mai nap után gyorsan elakartam aludni, de kint a telihold olyan erővel fénylett, hogy kénytelen voltam elhúzni a függönyöket. Az ablaknál állva egy alakot figyeltem meg a szomszéd ablakban. A függöny ugyan be volt húzva, de a benti fények miatt tisztán kirajzolódtak a fiú alakjai. Igen, Taehyung volt az ablakban, ült, majd hirtelen elhúzta a függönyt és meg pillantottam arcát, na meg félmeztelen testét. Egy pár pillanatig néztük egymást, majd magamhoz térve azonnal elhúztam a függönyt és lehuppantam az ágyra. Nem bírtam elaludni, túl sok minden kavargott a fejemben, közben a bokám is fájni kezdett. Remek, holnap, olyan leszek, mint egy zombi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése